
Puskás Luca vagyok, egész életemet állatok mellett töltöttem, és amíg pointer mellett tanultam járni, később egy labrador segített úszni tanulni – életem szerves részét képezték az állatok, a kutyák, és még inkább a lovak.
Később, fiatalon ennek megfelelően tanultam tovább és vált belőlem lóápoló, lótartó oklevéllel rendelkező szakember. Ezt a tudásomat éveken keresztül hobbiként szerelemből épp úgy kamatoztattam, mint munkaként és hivatásként, hiszen lovak belovaglásával, lovasoktatással foglalkoztam. Mivel a kisállatok mindig nagyon közel álltak a szívemhez, úgy döntöttem, szeretnék állatorvosi asszisztenssé válni.
Jelenlegi munkám során maximálisan megértem a rám bízott állatok érzéseit, épp úgy örömüket, mint esetleges félelmüket; ezáltal az állatorvos mellett dolgozva biztonságosan megtartva őket tudom nyugtatni, bátorítani vagy éppen vigasztalni a kis kedvenceket.
Számomra nagy élményt és egyben kihívást jelent állatorvos mellett dolgozni, hiszen mindig újabb feladatokat állít elém és egy sokszínű munkakörben dolgozhatok, miközben állatokon és gazdáikon segítek.